Nem tudhatom

smooth folk, hungarian, blues

May 21st, 2024suno

Lyrics

[melodic interlude] hmm, hmm ohhh, ohhh (Nem tudhatom...) (Nem tudhatom) [verse1] Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. [melodic interlude] [verse2] Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; [melodic interlude] az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. [melodic interlude] [verse3] Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. [melodic interlude] [verse3] Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. [melodic interlude] [chprus] Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. [melodic interlude] [chorus] Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. (Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.˙) [fade out] [fade out] [end]

Empfohlen

Escape to the Sea
Escape to the Sea

Alternative rock, male voice, electro guitar, bass guitar, synthesizer

Светлый мотив
Светлый мотив

acoustic, pop, electro, rock

Brave Russell and Friends
Brave Russell and Friends

pop rock rhythmic

Deeper
Deeper

anime, deeply emotional, colourful and melancholy.

Я рассматривал тебя
Я рассматривал тебя

Swing-Jazz-Blues-Groove-Soul-Rhythm-Fusion, strong male voice, acoustic guitar and saxophone, echoing backing vocal

Downfall
Downfall

Male Vocalist, Cloud Rap, Pop Rap

Conexión Eterna
Conexión Eterna

Bolero Rock, Latin Pop, Upbeat

El cielo en la tierra
El cielo en la tierra

Rap / Hip-Hop Cristiano Beat de batería: Bajo sintetizado. Guitarra eléctrica batería Un rapero con un tono suave

Phil's Bubblegum Beats
Phil's Bubblegum Beats

high-energy eurobeat electronic

The Spy in Room 305
The Spy in Room 305

smooth jazz playful lounge

apocalypse
apocalypse

medieval

I Feel It
I Feel It

euphoric raw hardstyle

Çeşme Rüyası
Çeşme Rüyası

lethargic female vocals heavy bass kpop synth house rap

Throne of Groove
Throne of Groove

r&b,soul,neo-soul,hip hop,neo soul,trumpet,piano,saxophone,jazz rap