가사
Csend lapul szívemnek rideg sarkában,
Hol egykor énekelve mondták a szót,
Hol még reggel is mindig szerenád szólt,
S most elveszett az üresség zajában.
Hol egykor boldogan éltek a máig,
Hol halott virág is rügyezni feslett,
Hol a legszűkebb rés is kincset rejtett,
De már csak az üreges visszhang látszik.
Hol egykor együtt ragyogott nap és hold,
Hol dalos madárka vígan trillázott,
Hol a sivár puszta zölden virágzott,
Most hűlt helyén már csak egy fekete folt.
Hol egykor élet volt piciny fűszálban,
Hol még a néma is rikoltva rivallt,
S gondolatod hirtelen belém nyilallt,
Lágyan a neved dalolva harsányan.
Mint vers, amelynek neved a refrénje,
Melyben gyémánt díszíti a betűket,
S benne hangod alkotja az egészet:
A hangodnak harmonikus rezgése.
Kerek ajkaid mondják a sok szépet,
S közben hallgatom gyönyörű mosolyod,
Mellyel bájoló arcodat díjazod,
S amely bámuló tekintetet kéret.
Arcodnak a szelíd ártatlanságát,
Szemeim boldogan figyelve nézik,
S annak minden percét csodálva élik,
Mely beragyogja tested minden táját.
Hajadnak fényesen vad lobogása,
Finom aromáját még elhullajtja,
Éhes szívem csalva vak tévutakra,
Melynek érted szól minden dobogása.
Orromba jutott illatod cédrusa,
Felidézve azt a szépet, kellemet,
Melyet érezve
Orromba jutott illatod cédrusa,
Felidézve azt a szépet, kellemet,
Melyet érezve szíveket remegtet,
Mint ajándékodnak legszebb gesztusa.
Könnyes szemmel igézem legszebb kincsed,
Látom magamat csillogó tükrében,
Elmerülve csillagos mély éjében,
S testem, mint a lélekvesztett, megmered.
Olyan vagy nekem, mint testnek a lélek,
Súlytalan veled, mégis lehúz terhem,
S bennem élve táplálod gyenge testem,
Mert nélküled nem ér semmit az élet.
Olyan vagy, akár művésznek az ihlet,
Élénk színekkel festve játszadozol,
S munkád borítja selymes aranyfátyol,
Melyet halandó érintés nem illet.
Kifested szívem színtelen színeit,
Felépíted annak romos romjait,
Élettel töltöd meg apró zugait,
Befújva múlt időknek új szeleit.
A szívemben élsz szikrázó csodaként,
Mihaszna létemnek kínzó mámora,
Eltévedt lelkem hűséges pásztora,
S élek érted léted vidám rabjaként.
Élettel töltöd meg apró zugait,
Befújva múlt időknek új szeleit.
A szívemben élsz szikrázó csodaként,
Mihaszna létemnek kínzó mámora,
Eltévedt lelkem hűséges pásztora,
S élek érted léted vidám rabjaként.
