Végig jártam az utcákat érted!

[Cello solo] [Verse 1] Végig jártam az utcàkat érted! Valaha a magány űzött rajtuk, ma a vágy, mely feléled, s biztonságot ad. És a harcunk már régen véget ért, mint az emlékek. Akár a feledés, úgy múlik el a teher. Felszabadít, ha megérted, mégha senki nem is felel. Ma átvertek. Magam sem figyeltem. S ha ettől boldog, ki megtette, hát használja jóra! Lenyeltem a bántást. Én is csak szeretve tudok megbocsátani. Szabadon eresztem fegyvereim, már puszta léttel védeni, megőrizni tudom értékeim. Mert ami fontos már rajtam felül áll, felhőnyire megközelíthetetlenül. A nyugalmam most debütál; tán csak a világomban vagy te is szabad, belül.