Mama 2

A felhasított fakérgen már gyógyulnak a rajzok, s a gyermekkori sebektől már nagyon messze tartok. A láncra fagyott hintákban a hó vigyáz a télre; a tanácsod kéne. Mama! Mama! A telefonfülke rosszkedvű, mert fáradt, süket és néma, Jó lenne most káromkodni vagy beszélgetni néha. Egy vizsla feszül a pórázán és nevet a nagyvilágon, Mama, a tanácsod várom. Mama! Mama! A névtábla így nem igaz már, és megint rossz a csengő. Hazudok, tudom nem hiszed, Csak jó hír legyen az első Nekem kéne vigyáznom rád, de nem nőttem fel mégsem; Mama, most ne szidj meg érte!