Körúti hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja. Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága. A Fénynek földi hang még nem felelt, Csak a szinek víg pacsirtái zengtek: Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek. Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a józan robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére... Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.