Ha kell, én adok

romantic jazz bedroom

April 26th, 2024suno

가사

Ha idő kell, én adok, Hogy aztán visszatalálj hozzám, Ha tér kell, én adok És aztán a füledbe súgnám, Hogy szeretlek, hogy imádlak És ha az kell, hogy meggyőzőbb legyek, Csak mondd, és én bármit megteszek, Hogyha kell, forró tűzben kovácsolódok, Ha kell, jeges víz mélyére burkolózok, S visszatartom minden lélegzetem, Ha változás kell, én dolgozom rajta, Hogy aztán együtt fejlődhessünk, Ha szeretet kell, én neked adom az összeset, Hogy aztán visszaadhasd, ha már készen állsz rá megint, S addig várok, addig tartok ki, még így nem lesz, Két külön lélekként, míg a sorsunk össze nem illeszt, Mert te vagy a másik felem, tudom jól, érzem, Ezért a fájdalmat, egyelőre nem tetézem. Mert ha több idő kell, én továbbra is adok, Hogy aztán nyugodt szívvel térj majd vissza hozzám, És ha tér is kell, rendben adok még, Hogy aztán a füledbe súgjam, mennyire fontos vagy nekem, És megkérjelek, az életed éld le velem, Hogy boldoggá tehesselek, míg egymás mellett kelt a nap, Amíg még szívünk folyton lángra kap S a szerelem, mi kettőnk közt erős, Tudom, hogy igazi, tudom hogy velős Mert ha az kell, hogy meggyőzőbb legyek, Csak őszintén éreztesd, mit tegyek, És úgy fogok küzdeni, ahogy csak bírok Mert ha változás kell, mindig adok, Kompromisszumra mindig kész vagyok, És alkalmazkodok, mert érted mindig megéri, És remélem, ez majd elméd is megérti, Meg azt is, ha szeretet kell, én feltétel nélkül adok A világ összes erejével, most is azon vagyok, S ezen leszek mindig, mert állandóan rád gondolok, Mert tudom, hogy ha eljön az idő, együtt leszünk boldogok.

추천

Nedvedi-valciczeck dnb remix
Nedvedi-valciczeck dnb remix

jungle drumnbass,female voca

Euphoric Heartbeats
Euphoric Heartbeats

instrumental,instrumental,electronic,electronic dance music,house,dance,electropop,dance-pop,electro house,party,energetic,rhythmic,repetitive,uplifting

畢業
畢業

pop reflective melodious

science
science

happy bedroom lo-fi mellow electronica romantic night tape

Nebular Echoes
Nebular Echoes

instrumental,instrumental,instrumental,instrumental,instrumental,instrumental,classical music,western classical music,electronic,classical,orchestral,rock,modern classical,epic,hard rock,ambient,rock and roll,dark electro,neoclassical darkwave

meowee
meowee

cute, chipmunk, hard rock

Untitled
Untitled

traditional old romantic italian music

Mon bon berger
Mon bon berger

pop acoustique inspirant

Neon Heartbeat
Neon Heartbeat

electronic,synth-pop,electronic dance music,house,downtempo,chillout,electro,disco,ambient

Mackenna's Gold

Mackenna's Gold

Mackenna's Gold
Mackenna's Gold Mackenna's Gold Mackenna's Gold

Валерий Ободзинский voice, Epical male voice, In The Doors style

Emigracja
Emigracja

Hip hop 90's

Mellow Drive
Mellow Drive

lo-fi hip-hop mellow

Luggenz V1
Luggenz V1

dansband, pop, rock, house, electro,

Frozen Time
Frozen Time

reflective mellow spoken word

Fuzz
Fuzz

Saxophone and piano edm trance build up to a drop

Row to the Horizon
Row to the Horizon

epic tribal cinematic

Культ
Культ

Мощный, альтернативный рок, фолк, рок, синтезатор, барабаны, бас, соул, душевный, гитара, математический рок, acoustic

Destined to be apart
Destined to be apart

guitar intro, classical, film scores,Indie and alternative

World
World

Spoken Word, Hip-hop/rap, UK Rap, Rock