Mint a gyermek, mikor játszadozva

(Cello solo) Mint a gyermek, mikor játszadozva ijesztgetni akar, a szél úgy susog most a fák között. A hegyen a Hold sugaraival, miként az iratok közt, matat, úgy keresi, mi szárnyal a fák ágai fölött. S a kicsi ház ablakánál a fényre gyűlnek a lepkék. Bár így vonzana, megszállottan, hogy Istenünkhöz a sok testvérközt odaférnénk! A róka szimatol állhatatosan. Talán e sziget, a menedék, mi most átalakít. S a felhők tovatűnnek. A csillagok játéka, szinte minden másra megvakít. Belőlem mindent elűznek, mint a szarvast a vadászok. Már a csábítást is, hogy legyek más, mint aki vagyok, szinte elnyelte a feledés. S az erdő nagyot ásít: "az önámítások unalmasok!" Hát így múlik el, rohanva, ez a pár napos pihenés, s eljön a munka, a város zaja, hogy monotonná válljon, hazuggá a kiüresedés. "Elég a mának a maga baja!"