Fel kell állnod

1. Néha összecsapnak felettem a villámok, Olyankor esténként az állomásra kijárok. Megnyugtat az érzés, hogy a magyar Ugaron Kívül van hely, mit átjár a nyugalom. 2. Sétálok fel, s alá a helyen, mi nyugalommal teljes, És csodák csodájára: emberektől mentes. Gondolom magamban: „Miért nem vonzz másokat, hogy ide kijárjanak?” Majd megszólal egy hang: „A vágány mellett kérjük vigyázzanak!” 3. Nemsokkal később egy vonat előttem elrepeszt, (Az InterCity nálunk nem áll meg... tudni kell ezt). És ekkor jut egy érdekes gondolat az eszembe: „Mi lenne, ha a problémák is elsuhannának mellettem?” 4. Bármennyire is jól hangozna így a történet, Valamiért velem mégsem ez történt meg. Mindenkivel előfordul, hogy szomorú lesz néha, De ha a padlón maradunk, ránk nehezedik egy tégla. 5. Még jobban nyomaszt ettől minden egyes bánatunk, És ha nem teszünk ellene, akkor csak várhatunk, Hogy eltűnjön az érzelem, mi belülről mardos, A síró lelkünk csak bánattól lesz hangos. 6. Nem vagy köteles eltűrni a bánatos hangokat, Le kell küzdened a benned lévő zajokat. Fel kell állnod a padlóról, és motivációt keresned, Ennek ellenére néha csüggedni fogsz, ez megeshet. 7. Ha padlón vagy, szánj időt magadra, és legyél kicsit egyedül, Ettől a boldogtalanság olyannyira legyengül, Hogy helyét az önfeledt boldogság átveszi, Hogy meddig tart ki? Ezt a terhet Isten rádteszi! 8. Ezen elmélkedve már több vonat elsuhant előttem, Úgyhogy ezek után a hazautat izibe meglőttem, S a hazaúton elkezdett érdekelni valami: „Miért olyan nyugtató a késések bemondásait hallgatni?”