Lyrics
Talán a kialvatlanság vagy az áprilisi nyár forrósága,
a rezzenetlen tótükör csillámlása a terasz üvegajtaján,
esetleg a torna fáradtsága,
de mégis leginkább az ég átütő kékje
egy pillanatra lecsukta a Nő szép szemét
és a kezében olvasott könyvét,
miközben
italára várt.
a Fiú, ha tudja, hogy ez az utolsó alkalom,
talán minden másképpen alakul közöttük.
De ezt is csak úgy várta, mint a többit,
a voltakat és leendőket,
mindegyik buli végén azt a számot,
amire mindketten vágytak,
akárhogyan is volt a világ, e hét percen túl.
[Chorus]
Remember that piano
So delightful unusual
That classic sensation
Sentimental confusion
A bulivégi fények ekkorra már végérvényes vereséget szenvedtek a sötétség leplétől, a táncoló párok hálás megelégedésére.
A fény helyét átvevő zene lüktetése míg kitöltötte a termet átjárta a lassú ritmusára összesimuló párok testét és lelkét.
Hét perc és negyven másodperc.
Alkalmanként ennyi adatott meg nekik az összeolvadásból, de a sors -- mint Mátyás király okos lánya -- nem csupán elvett minden mást, de adott is:
időn és téren túli összetartozást.
[Chorus]
Rainy days never say goodbye
To desire when we are together
Nem tudta hát a Fiú, hogy utolsó alkalom, miközben a világot kizárva itta a Lány vöröslő szálú hajának igéző illatát, és kicsit még jobban jobban magához húzta a Lányt.
Nem tudta hát a Lány sem, miközben a Fiúhoz simulva a vállára hajtotta a fejét,
s lassú mosollyal lecsukta szép, mézbarna szemét.
elmerengve a Fiú kék tekintetén, melyben régen félelemmel látta mit kíván, s azóta volt idő, hogy maga adta volna át.
Szorosabban bújt a Fiúhoz és nem gondolt sem múltra, sem jövőre.
A zene ritmusára szétvált és összeért a testük, újra és újra megismételve a csodát, a forrón összesimuló comboktól fel, az egymás vállára hajtott fejekkel összekapcsolt örök ölelésig.
Nem szerethették egymást, hát szerették Chopint, és mindketten tudták, hogy tudják, nekik most ennyi jutott.
Hét perc és negyven másodperc.
[Chorus]
Used to say
I like Chopin
Love me now and again
Egy pillanatra szétbontakozva egymás szemébe néztek, összefonódott a mézbarna az égkékkel, majd lassan, szorosabban bújva visszahajtották fejüket egymás vállára, s újra túl voltak időn és téren, míg fel nem gyúltak a bulivégi fények.
- Még mindig félsz tőlem? – kérdezte a Férfi míg az asztalra tette a gyöngyöző poharat.
- Igen, a szemeidtől – válaszolta a Nő felnézve. – Az első pillanattól hallom mit súgnak...
- ’mondhatsz nemet is ha akarsz! – és csak mosolygott tovább a kék szemével.
- Ha akarok... – súgta a lány -- Hát épp ezért félek.”
Aztán a kék átúszott az áprilisi nyár felhőtlen ragyogásába, miközben a pohár koppant és a Nő kinyitotta szemét.
Elvihetem a terítéket Asszonyom? – kérdezte a pincér az asztalra helyezve a hűsítő limonádét. – Talán vár valakit?
A Nő az erős fénytől hunyorogva körülnézett, és lassan elmosolyodott.
– Nem, köszönöm, csak egy italra ugrottam be.
[Chorus]
Imagine your face
In a sunshine reflection
